A behívás

Az előző posztokban átnéztük, hogy hogyan tanul a kutya és hogyan tudunk kiszámítható következményekkel viselkedéseket tanítani és megerősíteni, ezt fogjuk most egy gyakorlati példával, a behívás tanításával szemléltetni.

 

A behívás talán a legfontosabb dolog amit taníthatunk a kutyánknak, ezért érdemes is kellő időt és energiát szentelni rá. Abban a pillanatban ugyanis, hogy lecsatolod pórázról – legyetek bárhol – minden további ezen múlhat.

 

A Behívás akármennyire egyszerűnek is tűnik a fejünkben, valójában egy összetett viselkedésről van szó, aminek több alkotóeleme van:

TANÍTÁS

Az ilyen és hasonló összetett viselkedéseknél jó stratégia, ha a különböző alkotóelemek külön-külön is gyakorolva vannak, majd egy egymást követő láncba rakva, egy vezényszóhoz vagy jelhez kötjük. Szóval első lépés, hogy kiskutya figyelmét felhívva jutalmazzuk akárhányszor ránk néz. A következő lépés, hogy mozgást is kapcsoljunk ehhez, ne egyhelyben állva várjuk hanem hátráljunk és azt jutalmazzuk folyamatosan miközben felénk mozog. Végül pedig az érkezést és a várakozást jutalmazzuk (megállunk, kutya “megérkezik” (ül vagy áll előttünk mi pedig folyamatosan jutalmazzuk ebben a pozícióban, majd kiengedjük a várakozásból / tovább haladunk.

Emellett “visszafelé” is gyakorolhatunk, vagyis az érkezést tanítjuk és erősítjük meg és később adjuk hozzá a távolságot. Például fél méterről vezetem jutifalattal a kiskutyát magam felé, hogy leüljön elém (és ehhez társítom a behívásra használt vezényszavam). Ha ez már megy megvezetés nélkül, akkor próbáljuk pár méterről majd fokozatosan növelve a távolságot.

 

GYAKORLÁS

Ha ezzel megvagyunk, akkor jöhet az, hogy minél többet gyakoroljuk is a behívást, azaz különböző helyzetekben minél többször hívjuk fel magunkra a kiskutyánk figyelmét és “érkeztessük” is magunk elé, minden megérkezést jutalmazva!

Célszerű ha nem egy helyben várjuk ilyenkor, hanem pár lépést távolodunk és akkor állunk meg amikor megérkezik elénk a kutya.

 

Pórázon gyakorolva (utcai sétánál rövid pórázon, ha van tér gyakorolni akkor pedig 5-10-15 méteresen) bármikor bele tudunk korrigálni ha a kiskutyánk nem indul el magától, azaz egy picit magunk felé pecázva (nem rántva! csak irányítva), tudjuk rávezetni a jó döntésre! Itt is segít ha mi magunk hátrálunk közben.

 

Nyilván nagyon nem mindegy, hogy milyen ingerkörnyezetben gyakorlunk vagy várunk el pontos végrehajtást, ha nincs meg a kellő fokozatosság a gyakorlásban akkor sokkal többet hagyjuk a kutyát belehibázni, hiszen nem készítettük még alaposan fel, hogy minden terepen és szituációban jó döntést tudjon hozni. Viszont ilyenkor sem mindegy, hogy hogyan reagálunk.

 

MIT TEGYÜNK HA:

Ne ismételgessük a behívó szót 20-szor mert idővel így csak “háttérzaj” lesz belőle valós jelentés nélkül. Ha pórázon van a kiskutya, biztosan ne haladjunk tovább az ő irányába, és miután kapott pár másodpercet jól dönteni, kezdjük el bepecázni, magunk felé terelni miközben távolodunk (akár tempósabban is!). Ha elkapja a lendületet és szépen bejön végül, nyugodtan jutalmazzuk ilyenkor is, hiába nem indult elsőre. Ha nem jutalmazod a jó döntést, nem fogja megtanulni. Ha nem akarja elkapni a fonalat, minden sokkal érdekesebb mint mi, nyugodtan távolodjunk amíg össze nem tudjuk szedni a figyelmét! Érdemes lehet bedobni valami izgalmasabbat a képletbe (sipolós játék, labda, vagy akár a saját mozgásunk ami kizökkenti abból ami elvonja éppen a figyelmét).

 

Ha kiskutyánk nincs pórázon és nem indul felénk, akkor sokkal nehezebb helyzetben vagyunk. Itt se ismételgessük a behívó szót egy helyben állva, hanem próbáljunk érdekesebbek lenni, akármivel felhívni magunkra a figyelmet és távolodni. Ha sikerül végül behívni, nyugodtan lehet jutalmazni, ha viszont nem sikerül magunk felé irányítani, akkor nem marad más, mint érte menni és pórázra tenni, (lehetőleg kergetés nélkül, hogy ne csináljunk játékot belőle.)

 

Ezzel amúgy nem érdemes túl sokat várni, mert ha közben nagyon jól szórakozik, akkor éppen azt a következtetést vonja le, hogy sokkal jobb móka nem oda menni a gazdihoz. Viszont ha ilyen (nem csak nagyon-nagyon ritkán) előfordul, akkor egyértelmű, hogy több gyakorlásra és kontrollra (póráz) van szükség.

 

Mozgás! Ne álljunk egy helyben, hátráljunk és próbáljunk izgalmasabbak lenni! hívjuk fel magunkra a figyelmet, hogy itt is buli van, adjunk ki érdekes hangot, kezdjünk el mozogni, akár úgy is tehetünk mintha mi akarnánk játékra hívni, előkerülhet ilyenkor is akár a kedvenc játék is és nagyon örüljünk amikor odaér hozzánk!

 

Azt tanulta meg, hogy kap egy falatot és ennyi, nincs ott több dolga. Gyakoroljatok várakozást és kiengedést. Legközelebb ha odahívjátok másodpercekig folyamatosan adogassátok neki a falatokat és utána legyen kiengedve (mehetsz, futás! stb). Ha ezt elégszer megcsináljátok a kiskutya megtanulja, hogy kiengedésig neki érdekében áll előtted várakozni és nem azonnal tovább szaladni, mert folyamatosan potyoghatnak a falatok. Ha ez megvan, akkor lehet gyakorlások alatt megint kiszámíthatatlanná tenni, hogy 1 vagy több vagy akár nulla falatot kap kiengedés előtt.

 

Ezekre a szituációkra külön kell gyakorolni, lehetőleg úgy, hogy bele tudjunk korrigálni ha kell és akár extra motivációval/jutalommal készülni ezekre a helyzetekre. A legfontosabb azonban, hogy ha behívtuk sikeresen például játékból, amellett hogy nagyon örülünk neki, utána engedjük is vissza játszani!

 

GYAKORI HIBÁK:

Idegesség, büntetés.

Ha félelmetesek vagyunk vagy büntetjük a kiskutyát amikor hozzánk érkezik azzal csak rontunk a motivációján, hogy odajöjjön hozzánk. Ki szeret házhoz menni pofonért?

 

Túl halk hívás.

A hangosabb hívásnak nem kell félelmetesebbnek vagy szigorúbbnak lennie, de egy érdekesebb szag vizsgálata mellett is átütheti az ingerküszöböt ha jobban hallható.

 

Behívás = valami rossz/móka vége.

Ha a behívás után általában vége a mókának, hazamentek, stb. akkor a kiskutyának érthetően nem lesz sok kedve odamenni a gazdihoz. Legyen gyakran behívva és visszaengedve játszani, szaglászni stb.

Megfelelő gyakorlás nélkül ne engedjük el olyan helyen, ahol nem tudunk bele korrigálni vagy akár veszélybe is sodorhatja magát! Használjatok inkább hosszú pórázt, amit húzhat maga után a földön, nem zavarja, de el tudjátok kapni ha kell.

 

VÉGEZETÜL:

Összegezve tehát nagyon fontos a motiváció, hogy a kiskutyánk azt tanulja meg, hogy hozzánk jönni a legjobb döntés, ugyanakkor szintén fontosak a kiszámítható következmények: Megéri a kutyának NEM oda menni a gazdihoz? Így ér valamilyen célt? Ha igen, akkor úgy kell alakítanunk a szituációkat, hogy jó dolgok akkor történjenek ha (és ameddig) hívásra odajön hozzánk a kiskutyánk, ha pedig nem, az legyen a buli vége.

 

Szükség van tehát tudatos gyakorlásra, felkészülésre a különböző helyzetekre, mint például a kutyákkal való játékból kihívás. Ha a kiskutyának nem azt tanulja meg, hogy a gazdihoz menni akár játékot otthagyva is a legjobb (és igazából az egyetlen jó) döntés, akkor elég nagy hibaszázalékkal fog csak működni.